Napi Márai

"Ha az embereknek nem tetszik, hogy így, vagy úgy élsz ... ne bánjad. Nem az embereknek élsz. De ha magad törvényei ellen vétkezel, e hűtlenséget keservesen megbánod..." Márai Sándor

"Tedd, amit úgy érzed tenned kell, arra menj, amerre a szíved terel. Hisz időd oly kevés, légy hát magad ura, míg élsz!" Axl Rose

/ www.rockpont.polomania.hu / @:rockpontinfo@gmail.com / www.facebook.com/RockPont

2013. augusztus 17., szombat

Kárpátia: Száműzött / új album 2013


" Fogadjátok a dalokat tőlünk nagy szeretettel!
Jani, Zoli, Zsolti Gábor, Atti. És mindenki, aki részt vett a lemez készítésében"
 
 
Nemrég  10 év után új klippel jelentkeztek . Faceoldalukon kisebb-nagyobb szünetekkel olvashattunk dalaik keletkézésének hátteréről.
Miközben mindenki a beharangozott lemez megjelenését, augusztus 20. napot várta. Még ugyan van néhány nap... a lemez viszont itt van. 

 






" Tizenhárom dalt tartalmaz, amiket a megjelenés pillanatában ma este 20.00 órakor megtudtok hallgatni a Youtube-on. A linkek fel lesznek töltve a zenekar weboldalán és a Facebook oldalunkon is.
A már megjelent klippek mellett, a Száműzött című dalhoz is forgattunk egy klippet, ezenkívül a Hej tulipán című dalnak Thököly Vajk, a vers írója készített képi világát csodálhatjátok meg, a többi dalhoz pedig egy-egy képet raktunk a hangzó anyag alá. Hallgassátok, nézzétek!
 




A jelszó nem változott: TERJESZD MAGYAR, NE MÁSOLD!!!!"

 

A SZÁMŰZÖTT       

                              ( Petrás J.- Back Z.- Szijártó Zs.)
"Ez a dal párhuzamot húz a múlt és a jelennel, és rámutat, hogy a magyar sors mit sem változott a történelem viharos évtizedei alatt. A héten öt helyen is játszunk az országban, mindegyik helyen hozzá lehet jutni az új lemezhez."
Vagyok a folyton lázadó,
Száműzött, meg nem alkuvó.
Testem egy süllyedő hajó,
De lelkem nem pusztítható.
tovább  a  videohoz és  szöveghez

 

BUSÓ REGE

                       ( Petrás J.- Back Z.- Szijártó Zs.)

"Mint minden népszokásnak hazánkban, így a Busójárásnak is megtalálható a történelmi gyökere, ami a török megszállás idejébe repít vissza minket."
A túlparton lánc csörög, az ocsmány török röhög,
S gályára száll sok-sok elrabolt kölyök.
A bosszúra szomjazó megannyi szigetlakó,
Tengernyi könnyét viszi a nagy folyó.
tovább a busójárás legendájához, a dalszöveghez, videohoz

 

OTTHON VAGYOK

                                  ( Petrás J.- Back Z.- Szijártó Zs.)
Ez itt a föld, ami szívembe írta,
Égő betűkkel hazám nevét.
Karjai hatalmas hegyekként fonják,
Körbe a világ legszentebb helyét.

 

  EGY SZÖKÖTT HADIFOGOLY ÉNEKE

                                                                        ( Petrás J.- Back Z.- Szijártó Zs.)

VENDÉGSÉG 

                         ( Petrás J.- Back Z.- Szijártó Zs.)

Üdvözöllek magyarhonban, messziről jött idegen,
Hogyha jó szándék vezérel, pihenj annyit, amit kell,
De ha földünkre fáj fogad, vagy csak asszonyt vinnél el,
Fordulj sarkon, s gyorsan kotródj innen Isten hírével.
tovább a dalszöveghez és a videohoz  
 

 

GÓG ÉS MAGÓG

                              Ady Endre- Petrás J.- Back Z.- Szijártó Zs.)

 Góg és Magóg fia vagyok én,
Hiába döngetek kaput, falat,
S mégis megkérdem tőletek:
Szabad-e sírni a Kárpátok alatt?
Verecke híres útján jöttem én,
Fülembe még ősmagyar dal rivall,
Szabad-e Dévénynél betörnöm,
Új időknek új dalaival?
Fülembe forró ólmot öntsetek,
Legyek az új, az énekes Vazul,
Ne halljam az élet új dalait,
Tiporjatok reám durván, gazul.
De addig sírva, kínban, mit se várva,
Mégiscsak száll új szárnyakon a dal,
S ha elátkozza százszor Pusztaszer,
Mégis győztes, mégis új és magyar.
tovább a videohoz

SEGÍTS EMLÉKEZNEM

                                           ( Petrás J.- Back Z.- Szijártó Zs.)

Meséld el, milyen voltam,
Hogy éltem, hogy daloltam,
Segíts, hogy emlékezzem,
Kit szerettem?
Mondd azt, hogy minden rendben,
Nincs baj, és nem kell félnem,
S én majd behunyt szemmel,
Emlékezem.


GÁRDA INDULÓ

                                   ( Petrás J. )

 Minden hívó szóra bátor tett felel.
A rettegést a rend és remény váltja fel,
Együtt dobban szívünk, egy a végzetünk,
Ha száz halált le kell is küzdenünk.
Lá-lá-lá-lá Becsület! Lá-lá-lá-lá Tisztelet!
Lá-lá-lá-lá Fegyelem! Lá-lá-lá. Lá-lá-lá.

 

HEJ TULIPÁN

                          ( Thököly Vajk-Petrás J.- Back Z.- Szijártó Zs.)

 „Hej tulipán". Ezzel a címmel írtam meg azt a versem, mely számomra egyfajta könyörgés, a múltból erőt merítve, a jelent megélve, a jövőre rálátva. Nemzetünk, népművészetünk legősibb virágmotívuma a tulipán, melyet épp annyira ápolni kell, mint a magyarságtudatunkat itt Erdélyben. Valamikor 2012 áprilisában, a Vigyázó hegység keleti oldalán, a Havasrekettyei vízesést elhagyva kezdtem dúdolni egy dallamot, mely mindig így kezdődött: „Hej tulipán, tulipán...", s mire visszaérkeztem a főútra megszületett ez a vers. Hogy mi ihlette?
Thököly Vajk


 

 

HINTALÓ 

                  ( Petrás J.- Back Z.- Szijártó Zs.)

"A dalban végigjárjuk az életet a hintalótól a hintaszékig, úgy, hogy bár az idő elszáll, de az ember mit sem változik belülről, mert a hazaszeretet valahol a génjeinkben hordozva örököltük meg, és adjuk tovább, nemzedékről nemzedékre."

 Kezemben kard, kard,
Szívemben tűz, tűz,
Ember bízz, és küzdve küzdj!

 

VALLOMÁS

                       Petrás J.- Back Z.- Szijártó Zs.)

 Elmondtam mindazt, ami elmondható,
A földön már nincs több kimondatlan szó,


 

LÉGIÓS DAL

                        ( Petrás J.-Lengyel katonadal)

 Nézz a szenvedőkre!
Vér- és könny gyötörte hazád,
Hozzád kiált!
Harcolj tovább! Harcolj tovább!

 

AZ UTOLSÓ SZÓ JOGÁN

                                             ( Petrás J.- Aradi tizenhárom )
  13.Istenem, az újkor ifjúsága egész ember lesz-e? Árpádok dicső szentjei, virrasszatok a magyar ifjúság felett,
Hogy Krisztusé legyen a szívük és a hazáé az életük.
  tovább a szövegre és a videora
 



És néhány az idén megjelent albumok közül:


2013. augusztus 12., hétfő

B.B.King ...a blues királya

A blues a gyökér,
 a többi zene pedig a gyümölcs." 
Willie Dixon
R.I.P  2015.május 14. Lucille elnémult... :(


A ’90-es, ’80-as, ’70-es, ’60-as és az ’50-es években is csak egyetlen királya volt a bluesnak,  a mindenki által B.B. Kingként ismert Riley B. King.



Több, mint 50 éves karrierrel és 15 Grammy díjjal a háta mögött, a mai napig járja a világot.
 A kora ellenére évente 250 koncertet a szerte a világban. / 1925-ben született és 1947 óta aktív zenész /Összesen mintegy 80 nagylemeze jelent meg. A szakemberek szerint az 1964-es Regal színházbeli hangversenyét rögzítő album tekinthető a legjobbnak.


2013-at írunk és a király ma is:

B.B. King   

 

 


/emellett nem elhanyagolható a jó zene és bor kedvelőinek, 
hogy potom 14 dollár azaz 3000.,- Ft/palack áron 
saját borral örvendeztette meg rajongóit.... 





Ereimben rock és blues folyik, így számomra különleges minden hang amit kicsihol gitárjából....és mikor hallgatom, kit érdekel, hogy tulajdonképp soha nem tanult gitározni? 
A lelkéből, a szívéből szól...ennél többet nem is adhat nekünk.

Pályafutását utcazenészként,  majd egy rádióban lemezlovasként kezdte, ahol a  „The Beale Street Blues Boy” becenevet kapta, mely később „Blues Boy King”-re, végül csak B. B. Kingre rövidült.





Életében / két felesége és több hölgy mellett / fontos szerepet tölt be mai napig Lucille.
Hogy ki ő?
Egy lány, aki  miatt az 1950-es években egy arkansasi fellépésén verekedés tört ki két férfi között, ami tűzesetet okozott....
Nem, nem az amerikai bluesgitáros volt az egyik hősszerelmes...
Az épületből kimenekítették az embereket és ott King rájött, hogy a szeretett 30 dolláros Gibson jazzgitárja bennmaradt.
Élete kockáztatásával mentette ki.
King azóta minden gitárját Lucille-nek hívja, és a Gibson cég ennek tiszteletére 1982 óta külön modellt gyárt ezen a néven.






Sokan vannak szerencsések közülünk, akik haza koncertjén is hallhatták őt.... számomra ez a felvétel, amin Tátrai Tiborral játszik,  jellemének, emberi mivoltának nagyságáról is árulkodik amiképp a hazai vendégművésszel viselkedik saját koncertjén.
/fejemben analógia az emberi nagyságról, 
a művészi alázatról azzal, amikor Hobo koncerten
 /R.I.P/ Major Tamás felmegy a színpadra és.... 
de erről egy korábbi bejegyzésemben írtam,  





Hivatalos honlapját itt találod:

http://bbking.com




Ez pedig egy igazi különlegesség.....
nos igen.... blues és rock és motor ....  az igazi életérzés....amiben mind a szabadság lüktet....
"Kis fülest illeszt apró füleibe s halkan átjárja porcikáit a hamisítatlan fekete blues; s tudja, hogy a legőrültebb hegyi kanyarból is hazatér, de ha csattanás lesz s ő a szabadság mámorában repül a végtelenbe, akkor sem hall mást a zene hangjain kívül.




Női- és férfi pólók blues rajongóknak is itt 
/hamarosan még több online rendelhető termékkel, de ha egyéni felirat-, minta elképzelésed van, keress bátran! rockanyurockpontja@gmail.com/

2013. augusztus 11., vasárnap

Gördülő kövek

menedzser: Ide Nekem A Rozsdás Bökőt
 
– Kipróbálhatom? – kérdezte.
Felvette a kalapácsokat. A gitár alig hallhatóan megszólalt.
Negyvenöt másodperccel később letette a kalapácsokat. A visszhangok is elhaltak.
– Ott a végén miért csaptál sisakon? – kérdezte Anyar óvatosan.
– Ne haragudj! – válaszolta a bárd. – Elsodort a lendület. Azt hittem, hogy egy cintányér vagy.
– Ez nagyon… szokatlan volt – véleményezte a troll.
– A zene a… kövekben van – magyarázta Imp. – Csak ki kell engedni. Mindenben zene van, ha tudja az ember, hol keresse.

52. oldal
  Azt mindannyian tudjuk, hogy a rock szó jelentése szikla, kő... így aztán a fenti véletlenszerűen talált idézet adta az ihletet az alábbi póló megtervezésére, mely megrendelhető a RockPont webáruházban igény szerint más alap pólón is.
 webáruház
facebook
 
 
  Terry Pratchett: született 1948. április 28-án Angliában; fantasy- és science fiction-író.
Elsősorban a Korongvilág-regényeiről ismert, melynek első része, a The Colour of Magic, 1983-ban került kiadásra.
Hazánkban a magyarra fordítása 1992-ben jelent meg. 2007 februárjára hozzávetőleg 50 millió könyve kelt el világszerte, melyben nagy szerepet játszott az, hogy 33 nyelvre fordították le regényeit. Jelenleg a második legolvasottabb író az Egyesült Királyságban, és a hetedik legolvasottabb nem amerikai író az USA-ban. 2009-ben pedig az irodalomért tett szolgálataiért a királynő lovagi címmel tüntette ki.   (forrás a Wikipedia)

 
        A Korongvilág alapjáraton sem egy tréfás személyek és eseményektől mentes hely. 
De mi történik abban az esetben, hogy ha megfertőzi őket a rockzene? 
Szürrealisztikus mutatvány, ahogy az alapállapotában is lökött fantasy világot megfertőzi a rock ’n roll láz, meg a punk, és boldog-boldogtalan a zenélni kezd, vagy koncertre jár, vagy zenekart alapít. Márpedig ez határozottan ellenkezik az érvényes céhes szabályokkal, úgyhogy ettől kezdve valóban minden a feje tetejére áll minden városok leglepukkantjában.
      Farkas Veronika egyébként szerencsés módon számtalan magyar vonatkozást ferdített a szövegbe. Kedvencem a „Fiúk a Pall utcából” együttes, vagy, ahogy az Edda nóta szövege bekúszik a regénybe, illetve  Brókli és Szöréli a két dalszövegíró. Nagyon elegáns megoldás a táncoló fekete lakkcipők (vagyis kalucsnik). Na és persze ne felejtsük el Rejtőt se … 
Ennek köszönhetően a magyar kiadás teljesen egyedi és utánozhatatlan lett. Azon mindenesetre a mai napig filózom, hogy minden bajok elindítója (Micky) vajon Mick Jagger vagy Jim Morrison alapján született.
                                                                                                                              forrás
 
A bevezetőből:
„Ez a könyv a sexről, drogokról és a kövekről elnevezett zenéről szól. Vagyis hát… háromból egy, az nem is rossz arány. Ami azt illeti, nem is jobb harminchárom százaléknál, de végeredményben megteszi.”


A címlap (Josh Kirby műve), ahol maga a  Halál száguld sajátos  kétkerekűjén, miközben a szabadság érzete hömpölyög körülötte, s persze egy elektromos gitár lóg az oldaláról. Merthogy az kell.
Mindez emlékeztet az angolszász nyelvterületen komoly sikert aratott Bat out of Hell című Meat Loaf lemez borítójára, ahol szintén felfelé száguld a nem evilági motoros.

  
 

Míg A többi gyerek xilofonnal játszott, Zsuzsa egyszerűen csak megkérte a nagyapját, hogy vegye le az ingét. Igen. Halál a családban. Nem könnyű annak beilleszkednie a többiek közé, akinek a nagyapja fehér lovon ülve kaszát lóbál - különösen, ha az illetőnek hirtelen be kell szállnia a családi üzletbe is, és ennek kapcsán keverni kezdik a fogtündérrel. Különösen akkor, ha ráadásul azzal az új, ragályos zenével is fel kell vennie a harcot, amely megszállta a Korongvilágot. A renegát, törvényen kívüli zenével. Amely megváltoztatja az embert. Kőzenének hívják. Van ritmusa, és lehet rá táncolni, de... Él. És nem halkul el egykönnyen.

könyvajánló a Fémforgácson

Irodalrock

2013. augusztus 9., péntek

Tool De Danton




2012 október 6.-án hirdetés útján alakult a zenekar Budapesten.
A zenekar alapjait egy tényleges álom adta 2007-ből, melynek neve Tool De Danton! 5 év kellett az életre híváshoz, de ez után már szerencsére a banda gyorsan megtalálta embereit a posztokra, így azonnal hozzá lehetett kezdeni a próbákhoz és az ötletek megvalósításához a megálmodott koncepcióban. Bár az első négyes felállás nem bizonyult véglegesnek, gitár poszton gyorsan kiderült a hiányosság és nem sokkal később érkező  Stift György (basszusgitár) mellé  Balázsi Szabolcs érkezett illetve váltotta elődjét  Kovácsot László (ritmusgitár). Majd a hetekben Nagy Nimród érkezésével és felváltó szerepével egy igazi energia bomba foglalta el a jelenlegi basszusgitár posztot.
Az elképzelés egy lírai vonalú, érzelmesebb hangzást kíván megteremteni a rock-metal világában újabb generációs felfogásban.

 A zenekarra erőteljes hatással vannak: Stone Sour, Nickelback, Chris Daugthry, Sheeter stb.
2013 januárjában stúdióba vonult a zenekar, hogy elkészítsék első kislemezüket, melyen a tervek szerint 5 felvétel szerepelt volna de ténylegesen csak 4 került fel rá és a Danton címet viseli. Februárban nyilvánosságra került az album, melynek népszerűségét a Between her and me című dal alapozta meg és vált a líraibb hangzást kedvelők egyik kedvencévé.


A Tool De Danton egyéni koncepciója miatt eddig mindössze 2 alkalommal léptek színpadra, az első egy kisebb klub koncert volt, míg a második már az országos Rockmaraton Fesztiválon megrendezett
Local Heroes tehetségkutatón, ahol a  zsűri döntése nyomán holtverseny alakult ki az első helyen, és végül csak a közönségszavazatokon múlt, hogy a Tool De Danton második lett, az első helyre az Eye For I került.

Jelenleg az első nagylemez munkálatai folynak.  

A készülő nagy lemez alapjait egy tengerentúli (USA) történet adja, mégpedig a Molyember legendája, így a lemez címe stílusosan „Legend of the Mothman” néven lett beharangozva és az új albumdal és intro dal teljes mértékben visszaadja hangzásában az elképzelés misztikumát. A legenda mellett személyes ideológiák és elgondolások járják át és teszik érdekesebbé a dalokat, amelyek most a Tool De Danton líraibb hangzásához szokott rajongóknak elsőre ijesztőbb lehet. Kettő darab magyar nyelvű dal is szerepel majd a lemezen, mert szeretnének mindenféleképpen a hazai közönség felé is 100 %-os igyekezettel nyitni!


A lemezről nemrég előzetesképp a  „Rising Sun” című szám jelent meg:
 "A lemez összességében jóval metalosabb hangzású lesz majd, ez a dalunk inkább a lírai vonalat hangsúlyozza!" - Samy, a banda frontembere.


A napokban pedig újabb dal látott napvilágot a lemezről  Sexual Desire címmel, illetve a lemez intró dala, az I'm not to blame, mely  komorabb, fajsúlyosabb és líraibb téma.
Habár a „Sexual Desire” vadabb, Samy - a frontember - hangja ugyanolyan tiszta, lágy és dallamos maradt, Tobak Dániel jellegzetesen technikás és színes játékát továbbra is remekül egészíti ki Balázsi Szabolcs kőkemény riffelgetése és Székely Gábor Tamás dinamikus és zúzós dobolása.Szóval az újabb metálosabb beütésből és a régebbi dallamosabb vonulatból kiindulva joggal várhatunk egy igazán színes lemezt a fiúktól!

forrás:
rockbook.hu
hammerworld.hu




A csapat a lemez munkálatai mellett koncertezésbe kezd, ennek keretében augusztus 23.-án este élőben is láthatóak/hallhatóak lesznek a Zúzda Rock Kertben az eMOTIV aRTS Studio rendezvényén.




A Tool De Danton jelenlegi felállása:




A Tool De Danton facebook oldala:  https://www.facebook.com/ToolDeDanton




The band was born in October 2012 by advertisement in Budapest(Hungary)! The foundations of the band was born in 2007 what was a dream! The dream's name is "Tool De Danton"! The band was formed just five years later! This was not the final formation of the first, György Stift came as a bass player and Szabolcs Balazsi Replacing his predecessor! Laszlo Kovacs has left the band (rhythm guitar) ! The band's concept is to create a lyric-based sound, the global balance in rock-metal world!This band can Influence the world!Who influenced the band: Stone Sour, Sheeter, Nickelback, Chris Daugthry, etc. .. in January 2013 completed the first LP "Danton"! Now create a new album with 10 songs!

2013. augusztus 4., vasárnap

Bill Ward: Én vagyok a Black Sabbath dobosa





 „A világ összes kedvessége és kiengesztelése sem jelent semmit, 
amíg nem helyezik elém a megfelelő szerződést. 
Ki kell tartanod amellett, amit a szívedben érzel, és ki kell állnod ezért. 
Ez pedig néha azt jelenti, hogy fájdalmas döntéseket hozol."

 Bill Ward (1948. május 5., Aston, Birmingham, Anglia) angol zenész, dalszerző. A Black Sabbath együttes dobosaként vált ismertté.



 

Amellett, hogy hivatalosan dobosként szerepelt a zenekarban, több albumon vokálozott, és két dalt ő is énekelt fel. Az egyik az It's Alright (Technical Ecstasy 1976) a másik a Swinging The Chain (Never Say Die! 1978). Kiválóan megmutatta képességeit a Black Sabbath számos dalában, de legjobban az Iron Man-ben érződik a tehetsége. A Sabbath sikeres éveiben (főként a '70-es években) voltak drog és alkohol problémái. Ezek már a '72-es Vol. 4 kiadása idején is érződtek, melyek még a '80-as évek elején is tartottak. A '90-es években kiadott két szólóalbumot is.






A Black Sabbath jelenleg Tommy Clufetosszal turnézik az Egyesült Államokban.
A csapat óriási sikerű visszatérő lemezét, a 13-t a Rage Against The Machine-ből és az Audioslave-ből ismert Brad Wilk dobolta fel.
 


„Úgy tudom, az üzleti dolgokkal vagy valami ilyesmivel van kapcsolatban ez az egész”, mondta Ward hiányáról Ozzy a MOJO-nak. „De volt a kérdésnek egy másik oldala is. Amikor Bill megjelent, mindnyájunknak fel kellett tenni a kérdést, hogy képes-e lenyomni egy másfél-két órás koncertet, oda tudja-e majd tenni magát eléggé. Én azt javasoltam, fussunk végig a programon, és nézzük meg, mit nyújt, mert annyira formán kívül volt, és minden zenekarban a dobos feladata a leginkább megterhelő.
Billre néztünk, aki nem is emlékezett rá, mi a faszt csinálunk egyáltalán. De nem volt képes azt mondani, hogy oké, ez most nem fog menni, ám kitalálhatnánk valamit, srácok, esetleg ott állhatna egy másik dobos is a hátam mögött. Vagy azt, hogy oké, jövök, és pár dalban én is játszom… Az is tök jó lett volna. Ugyanakkor értem az álláspontját. Megsértettük a büszkeségét, és abszolút megértem ezt is, tényleg. Bill mindig is kedves, kedves barátom és testvérem lesz, de nem lehet meglepődve azon, hogy nem kapta meg a melót. Ismered ezeket a kibaszott sárga emlékeztető matricákat? Na, a teljes kibaszott dobcuccát teleragasztotta velük. Bill, mi a faszomért vannak ezek ott? – kérdeztem én. Erre ő: mert egyébként nem emlékszem, mit csinálok. Én meg: és Bill, honnan fogsz emlékezni arra, hogy a félmillió posztit közül éppen melyiket kell nézned? Ő erre: tudni fogom. Á, remek, fantasztikus! Nem szeretném rossz fényben feltüntetni Billt, de egyszerűen nem volt türelmünk ehhez az egészhez.”



2012. "Kedves Sabbath rajongók és zenésztársak,

Őszinte sajnálattal közlöm, hogy a végső erőfeszítés ellenére sem jött létre megállapodás a közelgő Sabbath koncertekkel kapcsolatban. Jelen pillanatban arról kell tájékoztatnom mindenkit, hogy nem fogok játszani május 19-én Birminghamben, sem a Download fesztiválon június 10-én, sem a Lollapalooza fesztiválon augusztus 3-án.

Szomorú szívvel közlöm ezeket a híreket. Őszinte szenvedéllyel vágytam arra, hogy játszhassak a csapattal, és nagyon, nagyon sajnálom, hogy mindez így alakult. Ezt a közleményt azért is fájdalmas megfogalmaznom, mert különös izgalommal vártam, hogy Tony Iommival zenélhessek a gyógykezelése után. Azt akartam, hogy ez valóra váljon...

...Annak érdekében, hogy világos legyen a helyzet: nem hibáztatom a többieket, nem okolom őket a történtek miatt. El tudom képzelni, hogy mindez nekik sem lehet könnyű, de ez a szituáció nagyon szomorú. Szomorú, hogy mindez így alakult...

A több, mint egy éve kezdődött folyamat során újra és újra ki kellett állnom önmagamért. Tudatában vagyok annak, hogy eközben indirekt módon, azaz nem szándékosan, de sok rajongót feldühítettem és megbántottam. A szívem mélyén tudom, hogy képtelen lettem volna az adott feltételek közepette fellépni ezeken a koncerteken. A legutóbbi európai és Ozzfest bulik után megfogadtam, hogy sosem fogok még egyszer ilyen helyzetbe kerülni, azaz elfogadni egy olyan szerződést, ami a véleményem szerint egyáltalán nem kielégítő. Ki kell állnom bizonyos elvek mellett, akármilyen fájdalmas is. Jelenleg is ezt teszem.

Még áprilisban történt, hogy felkérést kaptam egy 'minimális' részvételre a brit Download fesztiválon. Úgy hiszem, hogy nem több, mint három dalt dobolhattam volna el a csapattal, a show többi részében pedig egy másik dobos ült volna be a cucc mögé. Egy ilyen ajánlatot nem voltam hajlandó elfogadni. Nem voltam felkészülve arra, hogy egy másik dobost lássak a Black Sabbath-tal, miközben én csak három nótában játszhatok.

A birminghami koncertről április 30-án szereztem tudomást egy netes hirdetésnek köszönhetően. Meglepett a dátum és az is, hogy Birminghamben játszik a csapat. Tudva, hogy egy 'aláírható' szerződés láthatáron sem volt, felzaklatott, hogy a csapat Birminghamben lép fel, és feltételezhetően nélkülem. Korábban nem volt tudomásom sem az időpontról, sem a helyszínről, és úgy éreztem, hogy teljesen kihagytak a dolgokból. Felvettük a kapcsolatot a Black Sabbath képviselőivel, hátha kidolgozható valami megoldás. Közben a technikai stábom és jómagam, valamint az amerikai partnereim, befejeztünk minden előkészületi munkálatot annak érdekében, hogy könnyedén átjussunk Angliába. Persze, nem volt ez akkora feladat, hiszen január közepe óta többé-kevésbé készenléti üzemmódban voltunk. A további munkát a brit és európai partnereink is elvégezték, így május 4-én gond nélkül elindulhattunk volna. Csupán két kérdéses pont volt. Az egyik, hogy megszülessen egy megállapodás, a másik, hogy időben Angliába érjünk. Figyelembe kellett venni az időeltolódás okozta fáradságot, valamint a próbalehetőséget is. Szükség volt egy próbahelyre Birmingham központjában, továbbá szállásra, és magára az utazás megszervezésére, de mindez össze is állt a részünkről. A további lépések megtételéhez azonban szükség lett volna egy megállapodásra is
A csapat képviselete és az ügyvédem között közti egyeztetés a május 5-i hétvégén is folyt, majd május 9-án, szerdán, megérkezett az ajánlat: 'Gyere Angliába, lépj fel ingyen és nézzük meg, hogy sikerül az első koncert'. Kísértésbe estem. Az nem okozott volna problémát számomra, hogy ingyen játsszak, de az a kitétel, hogy 'majd meglátjuk, hogy sikerül az első koncert', bizonytalanná tette a Download fellépést. Az én ideális elképzelésem az volt, hogy mindhárom koncertet végigdobolom.

Jeleztem a csapat képviselőjének, hogy számomra május 10. az utolsó időpont, amikor még van esély arra, hogy megfelelő felkészülési idő álljon rendelkezésemre Angliában. Május 9-én éjjel azt kértem az ügyvédemtől, hogy küldjön egy rövid levelet a képviselőnek és kérdezzen rá a végső álláspontra. Május 10-én reggel meg is jött a válasz, amely szerint a korábbi ajánlat az érvényes. Miután egyeztettem a tanácsadóimmal és a stábommal, megszületett a döntés arról, hogy az ajánlatot elutasítjuk.

Nem tehetek különbséget a Sabbath rajongók között, nem lehet az egyik koncert fontosabb a másiknál. Ezt képtelen vagyok megtenni. Mindannyian fontosak vagytok. Vagy az összes koncert, vagy egyik sem. Nem tehetem meg, hogy elmegyek Birminghambe és 'majd meglátjuk mi lesz' alapon azt kockáztatom, hogy nem játszhatok a Downloadon vagy a Lollapaloozán. Ismétlem: minden vagy semmi. Nemet kellett mondanom a birminghami bulira, én minden koncerten játszani akartam.

Ez egy nagyon nehéz döntés volt, hiszen a családom birminghami. A Black Sabbath is Birminghamben nőtt fel. Továbbra is ez a szülővárosom és neheztelek amiatt, hogy egy ilyen nehéz választás elé kellett állnom...

...Ugyanakkor nincs bennem rosszindulat vagy neheztelés a többi zenekari tag irányában, szeretem őket, elviselem őket, valamint csalódott vagyok miattuk, ahogy valószínűleg ők is azok miattam. A küzdelmet sosem velük folytattam. Mindig is szeretni fogom őket. Szerintem ezúttal senki sem mondhatja nyertesnek magát. A csapat sem nyert, és pláne nem az eredeti felállásra kíváncsi rajongók. Senki sem nyertes, senki. Még azok sem, akik annak gondolják magukat...

...Végezetül pedig... noha a meghirdetett koncertekkel kapcsolatban lezárult számomra ez a folyamat, továbbra is nyitott vagyok és a jövőben is hajlandó vagyok egy 'aláírható' szerződésről egyeztetni a Sabbath képviselőivel...."

 2013.augusztus 04. 
Bill minden ellenére továbbra is a Black Sabbath tagjának tekinti magát. „Én vagyok a Black Sabbath dobosa. Nem sétáltam ki a dologból, semmi ilyesmi nem történt: egyszerűen csak nem írtam alá a szerződést, és más irányt vettek a folyamatok." - nyilatkozta Ward a Guitar Internationalnek.