Napi Márai

"Ha az embereknek nem tetszik, hogy így, vagy úgy élsz ... ne bánjad. Nem az embereknek élsz. De ha magad törvényei ellen vétkezel, e hűtlenséget keservesen megbánod..." Márai Sándor

"Tedd, amit úgy érzed tenned kell, arra menj, amerre a szíved terel. Hisz időd oly kevés, légy hát magad ura, míg élsz!" Axl Rose

/ www.rockpont.polomania.hu / @:rockpontinfo@gmail.com / www.facebook.com/RockPont

2013. november 24., vasárnap

Wasabi Kht első lemeze /új album 2013

 


A jazz-punk-rock hármas bűvöletében élő, idén három éves formáció, a Wasabi Kht. eddigi termésének legjavából választva elkészítette első lemezét, amihez rögvest  társul "Hangulat Bisztró" cimű dal klipje,  ami itt látható:


 Tizenhárom remek nóta sorakozik a Wasabi Kht. formáció első, most megjelent hanghordozóján. A zenekar eddigi fennállásának szerzeményeiből válogatott, mint ahogy elmondták: „személyes kedvencek és azok a dalok kerültek a korongra, melyek már koncerteken bizonyítottak.” A lemez készítésénél nagy segítsége volt a zenekarnak Schram Dávid, aki amellett, hogy levezényelte a dobfelvételeket Válik László stúdiójában, masterelte is az anyagot és a keverési munkálatoknál is besegített Nagy Gábornak, a zenekar dalszerző gitárosának. A dalok szövegeinek túlnyomó részét továbbra is Nelli, a zenekar énekesnője jegyzi, a zenei részek megalkotásában pedig mindenki hozzátette a maga dolgát, a két fő dalszerzőn, nagy Gáboron és Hajdu Nellin kívül. Mostantól tehát elérhető a lemez, rajta a Wasabi Kht. eddigi termésének legjava „élő”, már-már koncertet idéző hangzásban.  

 
A lemezhez elkészült az első klip is, mely a Hangulat Bisztró című dalból született. A dalfilm egy 70-es évek bábfilmjeit idéző stop motion klip, melyet Rugli Péter fényképezett, és a zenekar basszusgitárosa, Hain Réka vágott. „Jó hangulat-röviden ennyi jellemzi a klipet” – mondják a készítők.

A zenekar most egy hétállomásos lemezbemutató turnéra indul, melynek állomásai Győr, Miskolc, Budapest, Paks, Szeged, Kecskemét és ismét Budapest lesz.


További információ, sajtófotók, interjúlehetőség
Kedves Péter
Wasabi Kht.
+3620-913-1600
peterkedves@wasabikht.hu

2013. november 14., csütörtök

Eltűnt a magyar énekesnő: Brady Orsolya (BradyO) ...keressük!







"Tisztelt zenésztársak és barátok!
Brady Orsolya (BradyO, zenekarunk énekesnője) több mint 72 órája eltűnt és még nem került elő. Segítsetek őt megtalálni, nagyon kérünk titeket. Kérdezzetek körbe, hogy látta-e Orsit valaki szombaton este vagy délután Budapesten.
 
Ti, akik délen laktok a nagy folyó mentén, a legrosszabbra gondolva, menjetek és érdeklődjetek a vízi rendészetnél - bárki aki tud segíteni most, tegye meg.

Itt olvasható a testvére felhívása:

Orsinak november 9-én 19 óra után nyoma veszett. A pesti rakparton (a Szent István Park magasságában) találták meg a táskáját ismeretlenek, benne volt a telefonja, az iratai, a tárcája. Azóta semmit nem tudunk róla. Eddig sok barátját felkerestem, de sajnos eredménytelenül. Bárki bármit tud esetleg a hollétéről, kérem azonnal jelezze a 70/319-4483 számon.
Köszönöm. Nagy Gábor (Orsi testvére)

Orsi ruhájáról: Fehér póló, sötét kabát és egy barna kordbársony nadrág. Sajnos a rendőrség keresést nem indít, mivel nem a vízen tűnt el, körözést adnak le a vizi és a szárazföldi rendészet felé, direktben nem keresik. Segítsetek keresni, írjatok ötleteket akár, és jelentsétek a rendőrségen ha bármi konkrétat tudtok. Nagyon köszönjük!"


Quantum Cowboys Facebook oldal


Orsi Facebook oldala