Egyszer csak megültem egy bikát
Erősen markoltam, húztam a szarvát
És lábaim között, igazi őserő!
Na nem én voltam ott, sok sok lóerő
Vagy nem is bika volt, talán egy nő
Egy makrancos, előkelő?
Vagy asszony ki alázatos és kegyes
Simulékony, édes és kezes
Repített az éjjen, az úton, álmokon át
És én csak nyomtam, ő meg tolta a farát
És, visítva, zihálva, tört elő a kéj
Őrjöngve süvített felettünk a szél
Végül a pokol mélyére merültünk alá
Az ördög is érezte az izzó vas szagát
S mint gyermektől búcsúztam tőle én
Mikor elváltunk fáradtan az út legvégén…
Nagy T.F.Viktor 2013
